Kedves Mindenki!

Előirat:
Továbbra is felrakom a honlapomra is az életjeleket (http://eleklaszlo.uw.hu). Egyenlore a mostanihoz nincsenek képek, mert az összes az adott plébánián maradt, és minden ígérgetésük ellenére még nem hozták el nekem. :-( De majd lesznek képek is. (Gondolkozom azon, hogy csak azoknak küldjem el akik kérik. Mintegy hírlevelet. Ne kapják meg háromszor azok akiket nem is érdekel.)

Vége lett a “missziónak” is. Nem tudom, hogy mire számítottam, de annál jobb volt. :-) November 28-án este indultunk a szemináriumból. Én kerékpárral, a többiek kocsikkal. Én értem oda hamarabb. A nyitó mise után szétosztottak minket családokhoz, idos nénikhez. Én egy idos nénihez kerültem, aki vagy 30 éven át a plébániai katekézis vezetoje volt. most magányosan él. Egyik fia (vagy 30 éves) hozzá jár fel a Mercedesevel ruhákat mosatni. 10 napig laktam nála. Jó volt. Túlságosan is. Számomra az az ideális, ha adnak egy sarkot, ahol aludhatok, akad valami harapnivaló, aztán békén hagynak. Itt meg folyton kérdezgette, hogy mit szeretnék enni, milyen tésztát. Vagy inkább levest, húst. Ha elölfelejtettem reggel egy inget, akkor estére kimosta és kivasalta. Pótnagymamám lett. Mit is csináltunk tíz napig? Délelott kettesével jártuk az iskolákat. Négy általános iskolát, egy középiskolát látogattunk végig. Mindenütt a vallás órán vettünk részt. Volt 60-120 percünk, és 20 gyerekünk. Meséltünk magunkról, kérdezhettek amit akartak. Megtanítottuk oket arra, hogy a pap bácsi is jár WC-re. Játszottunk, énekeltünk.

(Érdekes, hogy a “Mesterkenek Mestere” éneknek meg van az olasz mutogatós megfeleloje. És majdnem minden számra ugyan azt találták ki. Nekik 1 az újszülött a jászolban, 2 a tehén és az ökör, 3 a napkeleti bölcs. A továbbiakban csak a 6 tér el. Arra ok sem találtak semmi frappáns bibliai jelenetet, ezért maradt a 6, mint a munkanapok száma.) Délutánonként (persze a szigorú szieszta után) foként házakat áldani; családokat látogatni mentünk. Egy kispap, egy helyi fiatal, 50 lakás. Lépcsoházról lépcsoházra jártunk és csöngettünk be mindenhova. A plébánia hatalmas (40-50 000 lakos), így a helyi atyák nem bírtak mindenkit végig látogatni minden Húsvétkor. Mi segítettünk be. Volt ahol már 16 éve nem jártak lakás áldásra. Akik otthon voltak, azoknak nagy része be is engedett minket. Kis beszélgetés, hogy hogyan vannak, mint vannak. Egy kis reklám a plébániának, meghivó ilyen-olyan programokra, aztán áldás. Egész délután. Ha valaki nem ment áldani, találkozott különféle csoportokkal. Az Actio Cattolica gyerek, fiatal, felnött ágainak csoportjaival. Vagy a fogyatékosokkal foglalkozó 20 éves fiatalok közösségével. Illetve 3-4 napon át minden délután volt szerencsém találkozni egy-egy órára egyszerre 80-100 alsós kisgyerekkel.

Itt ugyanis azon a héten kezdodött a plébániai munka. A leendo elsoáldozók egykupacban jelentek meg a plébánián. Csak a következo héten választották szét oket kis csoportokra. Míg a plébánios a szülokkel beszélgetett, hármunkra jutott 80-100 gyerek. Az estéket sem töltöttük ágyban fekve. “Haza” ugrottunk vacsorázni vendéglátóinkhoz, aztán jühet az esti muszak. Volt musical. Azt a helyiek csinálták szent Ferencrol. Olyasmi mint a remetei Önzo Óriás, csak kb. 50 fos gárdával, saját mikrofonokkal, reflektorokkal. Volt sajátos hivatásgondozós szentségimádás mintegy 100 egyetemista részvételével este kilenctol éjfélig. Mivel éjfél után lett vége, így gyorsan fölköszöntöttük az aznapi születésnaposokat. Amelyik este nem volt ünnepelni való, békésen beszélgettünk hajnali eggyig. (Persze csak azok, akiknek volt lakáskulcsuk.) Esténként folyt a foci bajnokság is. 3 helyi csapat, és a kispapok.

Első meccseinken csúfosan kikaptunk. De a harmadik mérkozésre Róma másik felébol átugrottak a kispapi válogatott csillagai (horvátok, nigériaiak), így hét nullra gyoztünk. Sajnos a döntore nem tudtak eljönni a csillagok, csak egy horvát segéd ero érkezett, hogy meg legyen a létszám. Igy három-hármas döntetlen után következtek a tizenegyesek. Csak a 12. tizenegyes párral sikerült eldönteni a mérközést. A helyiek nyertek. Így telt 10 nap. 400 gyereknek biztosan beszéltem ez ido alatt. Megismerkedtem sok fiatallal is. Jó buli volt. Bár kicsit fárasztó.

Egy apró érdekesség még azoknak akik ismerik a “Báttán dzsu”-t. (Okké-dokké, dokké-okké, itten-ditten, ditten-itten, iszkeriditten botten, bádászkáditten-báttán dzsu) Történt, hogy az elso vasárnap délután, az AC nagy ünnepe közepette egy körben állt 100 gyerek. Játszottak, énekeltek stb. Egyszer csak el kezdték a bátán-dzsut járni. Kicsit más kiejtéssel. Kiderült, hogy ok is ismerik. Bár úgy tudták, hogy egyik ismerosük talámánya. Érdekes módon értelmes jelentése van, ha nem is olaszul, de római szlengben. Felmerült, hogy övék az eredeti, és hozzánk így eldeformálódva jutott el. (Ezt támasztaná alá az is, hogy valaki mesélte, hogy ok egy olasz cserkész csapattól tanulták meg.) Viszont a plébánia fiataljai arra szavaztak, hogy a milyen az eredetibb. Így meg kellett tanítanom nekik. Küszködtek a helyes kiejtéssel, de az “é”-k kivételével elég sikeresek voltak. A misszió utolsó napjaiban minden éjjel a báttán-dzsuval búcsúztunk. visszatérve a szemináriumba kiderült, hogy Szardínián van egy kis könyvecske teli halandzsa énekecskékkel, mutogatós játékokkal. Ebben a könyvben is szerepel a báttán-dzsu egy kicsit másmilyen kiejtéssel. Nem gondoltam volna, hogy az “afriaki zulu hálaadó tánc” ilyen közismert.

8-án, vasárnap, este tíz körül visszatértünk a szemináriumba. Másnap reggel hatkor kelés, mert elkezdodtek a hétköznapok. Most már nekünk is egytemre kell járni, hallgatni okos órákat. Az elso egy-két nap nem esett jól. A misszió hangos sokadalmából a csöndes iskolapadba kerültünk. Tudom persze ez is fontos, így hát bejárok órára. Ebben az évben kevesebb órám, vizsgám van. Erkölcsteológia, egzegézis, egyházjog, antropológia, liturgia. Tegnap délután megismerkedtem közelebbrol is ezévi munkámmal. Tavaly a folyosóm szeméthordó polgármestere voltam. Ebben az évben a ház hivatalos fofotósa címet kaptam. 4-en vagyunk a fotós szakosztályban. Az én fo feladatom a digitális fényképezés minden nem átlagos eseményen. Francesco hagyományos filmes fényképezogéppel készít képeket a legnagyobb eseményeinkrol (avatások, szentelések, Fiducia). Alberto a digitális archívum ura. (Digitális archívum még nincs.) Giuseppe a hagyományos archívum feje. Az élet azért nem ilyen egyszeru. Sok-sok év alatt hatalmas káosz uralkodott el az úgynevezett archívumban. A tavalyi két fotós kezdte rendbe szedni. Szépen rendszerezték a hatalmas mappákat, szereztek szekrényeket nekik stb. Maradt ránk is egy-két doboz fénykép, amiket helyükre kéne raknunk.

Nekem nagyon tetszik a dolog, nagy “kincsek” vannak arrafelé. Fényképek arról, ahogyan a zsinat alatt építették a kápolnánkat. Láttam képet a szemináriumról, ahogyan az egész a hó alatt volt. (Itt Rómában ritka jelenség a hó.) Vannak régi diák, ezer számra. Régi vágásó Konica teljesen manuális fényképezogép. Stb. stb. Leviszem az ágyam. ;-) A hétén azt is megtudtuk, hogy ebben az évben minden szerda délután és vasárnap reggel melyik plébániára, kórházba, esetleg börtönbe megyünk. A plébánosok és kispapok határozott kérésére kb. mindenki maradt ott, ahol tavaly volt. Hiszen mire megismertem igazán a plébániát, már vége lett az évnek. Így én maradta V. Szent Piusz plébánián. Tavaly a másik magyar kispappal jártom arra, de ot azóta felszentelték. O misézni jár a plébániára. Vasárnap meg is tettem elso látogatásomat. Nincs akkora élet mint a misszióban látott plébánián, de egy-egy csapat gyerek, fiatal, idos itt is van. Jól esett, hogy örültek, hogy újra megjelent a furulyás. Ennyi voltam mostanra.

Laci

u.i.: Lehet ám kérdezni is, úgy tudom, hogy mirol írjak.