Életjel II/3.
#életjelKedves Mindenki!
Lassan egy hónapja nem írtam. Mit is írják? Nem volt egy egyszerû hónap. Egész kis listát írtam, hogy miről kéne beszámolnom:
Kezdjük tehát szépen sorban, amint leírtam:
a pápa a PUL-on
A PUL annyit jelent mint Pontificio Universitas Lateranensis, vagyis Pápai Lateráni Egyetem. Történt, hogy pár éve elkezdték az egyetem könyvtárának a felújítását, kibővítését. A munka lassan haladgatott. Õsszel meghívták a pápát, hogy ő áldja meg és adja át az elkészült mûvet. Október 21-re kitûzték a pápalátogatás időpontját. Viszont korántsem voltak készen a munkával. Mivel a PUL itt van a szomszédukban, láthattuk, hogy az utoló héten egész éjjel dolgoztak az egyetemen. A nagy napra nagyjából el is készültek. A polcok egy részén még hiányoztak a könyvek, a számítógépek közül alig 2-3 volt a helyén, a felsőbb szintek parkettája is mutatott némi hiányosságot. Ezeken a helyeken nem is járt a pápa. Szombat reggel lezárták az egyetem előtt a teret. Ez a tér van a szeminárium előtt is. Így reggel nem hagyhattuk el a szemináriumot. Csak akkor amikor együtt mi is átmentünk az egyetemre - attól függetlenül, hogy ki melyik egyetemen tanul. Mi adtuk az nagy olvasóterem díszítését. Különben még kicsit komor lett volna. Amikor a pápa megérkezett, nem egy üres, rideg termet kellett megáldania, hanem egy újjongó kispapokkal tömött termet. Mennyivel barátságosabb nem?
spettacolo
A ‘spettacolo’ mindenféle műsort, színielőadást jelent. Év elején rendszerint egy mûsor keretében mutatják be az új első évfolyamot, ahol az újaknak valamiféle próbákat kell kiállnia. Az egyetemi gólyatáborok újonc szívatásainak egy teljesen kultúrált verziója. Hiszen a próbák csak szimbolikusak, megaláztatásról szó sincs. A műsorra a misszióban megismert plébániákról is jöttek fiatalok és idősebbek is.
A műsor keretét Drakula, a “notredámitoronyőr” és más hasonló alakok adták. Láncon vezették be az újakat. A próbák között kisfilmeken muttaták be a szeminárium igazi arcát. Ahol a nővérek halálra kínozzák a kispapokat a betegosztályon. Ahol az elöljáró bárddal rontkia szobából. Ahol véres karok lógnak ki a sekrestyékből. Ahol vámpírok vesznek zongorórát. Elég mókásra sikerült. Egész este kacagtunk. Az újak egy részének a ház erős horvátját kellett volna elhúzni egy lánccal. Nem sikerült nekik, mert egy nylonon kellett állniuk. Másoknak egy liszttel teli bödömből kellett kéz nélkül megszerezni egy-egy kulcsot. Stb. Nagyon jó este volt. Az is hozzá járult az örömhöz, hogy a misszióban megismert plébániámról vagy húsz fiatal jött el találkozni velünk. Utána a kapuban még hosszan beszélgettünk, amíg a vicerektor be nem zárta a kaput. Volt akkor nagy sírás és fogcsikorgatás.
Ja, a műsor alatt nekem - természetesen - fényképeznem kellett.
diakónusszentelés
Ez sem volt egy kis esemény. Október 28-én Ruini bíboros a lateráni bazilikában 23 kispapot szentelt diakónussá.
Nekem fényképeznem kellett. Féltem tőle. Nagy a bazilika, kevés a fény. Nagy a tömeg, az események is zajlanak. Ráadásul egy szentelés mégisem egy ebéd, ahol annak az arcába mászom bele egy fényképezőgéppel, akinek és amikor akarok. A körülmények nem voltak ideálisak. Nekem legalábbis, aki nem vagyok profi, biztos nem.
Pénteken már bazilikában próbáltak a leendő diakónusok, majd az asszisztencia. Én is átmentem megvizsgálni a “terepet”. Szombaton énekpróbák, virágkötés a bazilikában, székpakolés, a szentelés utáni eszem-iszomra asztalpakolás, terítés stb. Mind a 22 diakónusnak saját kis állófogadása volt. Nekünk kellett mindet előkészíteni. Közben voltak akik az ötkor kezdődő szentelésre már háromkor átmentek, igazgatni a hívőket. Én is már négytől ott voltam.
Hárman fényképeztünk. A tavalyi házfotósa egy kis Fuji S5000-el. Egy külsős fotós, akit fizettünk (Nikon D70). És én. Ezt azért egész rendesen elintézték: csak mi hárman mászkálhattunk szabadon. Így nem volt hatalmas káosz rengeteg kisebb-nagyobb fényképezőgéppel. Mi hárman voltunk és kész. Mi kb. beosztottuk a munkát. (Bár a külsőstől még nem érkeztek meg a fotók, így nem tudom mit csinált.) Fárasztó volt. Mindenre figyelni. Mennyivel egyszerûbb egy hegyet lefényképezni. Ott áll folyton. Ha nem tetszik ahogy a nap áll, hát megvárom, amíg elmászik. Kényelmesen beállíthatok mindent. Megnézhetem, hogyan sikerült. Ha nem tetszik, hát újat csinálok. No, erre nem volt időm itt. Ráadásul azért egy mise mégiscsak szent dolog. Nekem meg belekellett másznom az arcukba a diakónusoknak.
Megtettem amit tudtam, majd vége lett a szentelésnek. Csoport kép utána. Aztán körbe a kis állófogadásokon. Mindenütt fényképeket készíteni. Mire letehettem a gépet és köszönthettem az új diakónusokat, a vendégek nagyrésze elment már. A horvátok maradtak csak. A 3 horvát diakónushoz összesen mintegy 600 horvát vendég jött. Zágrábból 5 busz jött konvolyban. A szeminárium közepén horvát zászlót lengetve énekeltek és ünnepeltek.
;Mikor már a horvátok nagyrésze is elment nekiláttunk a munkának. Elkellett takarítani mindent. Kukár ürítése, maradékok összegyûjtése, asztalok elbontása, padló felmosása slaggal… Nekem ott volt a számítógép: képek feltöltése, rendezése (első lépések), kártya ürítése, akkuk újratöltése. Hiszen másnam újra munkám volt.
“székfoglaló” Torreangela-n
A diakónuszentelés utáni nap sem volt könnyû. Szerencsére pont akkor volt óra átállítás. Nagyon kellett az az egy óra alvás pluszba.
Mint minden vasárnap, reggel zenéltem a plébánián. Majd két néninél ettem Nyúl Viktor családjával. (Oscart is diakónussá szentelték. Oscar perui, de többször telelt már Magyarországon Viktornál. Viktort nyáron szentelték pappá Pécsett.)
Délután/este jött a nehézség. Don Giampierot, aki 6 évig vicerektor volt nálunk, nyáron kihelyezték plébániára. Õt mi már régen elbúcsúztattuk, amint írtam valamit róla az első életjelben. Ezen a vasárnap a plébániáján volt a “székfoglalója”. Eljött az illetékes segédpüspök és egy ünnepi mise keretében elfoglalta helyét a plébániáján. Erre kellett mennem fényképezni. (A szeminárium nagyrésze ott volt.) A baj csak az volt, hogy Torreangela (a plébánia) nem a központban van. Kb. 20 kilóméterre a szemináriumtól. Természetesen kerékpárral mentem. Fárasztó volt, de kellett a mozgás. 40 perc alatt ott voltam. Ott fényképeztem megint egy csomót. A diakónuszentelés után jóval bátrabban, aztán 35 perc alatt visszajöttem. Nagyon jólesett ennyit tekerni. A fáradtságon viszont nem segít.
évfolyam kirándulás
November elsején munkaszüneti nap van. Nehogy tétlenséggel teljen el egy napunk, elment minden évfolyam “kirándulni”, vagyis beült néhány autóba és felkeresett valami jó helyet. Mi, a negyedévfolyam, Nepi felé mentünk. 5-6 autós konvolyunk szelte az utakat a szakadó esőben. Így igaz, az egész héten szép idő volt, csak szerdán esett az eső. Hamár évfolyam kirándulás van, mégse legyen szép időnk. Délutánra azért kisütött a nap. Először egy kis városkát néztünk meg. Szokás szerint nem a völgyben, hanem a hegycsúcson voltak a házák. Egy tufatömbre épült kis erődváros. Szûk utcák, meredek falak. Nagyon aranyos volt a reggeli ködben. A hangulatot az is emelte, hogy szerdára virradólag halloween ürügyén nagy partit csaptak. Mindenütt boszorkányok, felakasztatott hullák lógtak. Hatalmas pókhálok, és fekete leplepk. Ja, meg kis papír szellemek a falakon. A főtéren még égett a tûz…
A kis falu után átkocsikáztunk Nepibe. Kedves kis olasz város, szép templommal és főtérrel. Nem sok minden van ott. Megnéztük azt a keveset amit lehetett és tovább álltunk.
Legfőbb uticélunk egy Mária kegyhely volt, Nepi mellett: Pontificio Santuario di Castel S. Elia. Egy kedves fensíkon szélén egy szép fasor végén találtuk a kolostort és a templomot. A kis kegyhelyet a völgyet alkotó hatalmas tufa falba vágták sok-sok éve. Közel 200 lépcsőfok vitt le minket a sziklafalban. A szentélyből látszott a völgy legvégső szikláin Nepi temploma. A mise után a gyönyörû őszi napsütésben sétáltunk fel egy remek lugason keresztül.
Fönn a kolostor egy termében megettük azt a szerény ebédet, amit magunkkal hoztunk, majd dalra fakadtunk. Volt aki hozott gitárt. A teremben találtunk még 3 pianínót. Az egyiknek egész türhető hangja van. Régi olasz slágereket kezdtünk énekelni. Pontosabban ők kezdtek, mert én egyiket sem ismertem. Inkább előkaptam a furulyámat, és hozzájátszottam, amit tudtam. Ez volt a kirándulás legjobb fél órája. A negyedévfolyam a legjobb az egész szemináriumban. Csupa jófej kispapból áll. Ez ezen a délután is kiderült.
Hazafele menet még benéztünk a Monte Gelato környéki vízesésekhez. Nem voltak nagyon, de legalább természetközelben sétálhattunk egyet. Majd mégegyzser megálltunk a braccianói tónál. Tavaly már jártam ott, de akkor a másik oldalán. Jót fürödtem 2005 nov. 1-én. Most is szép volt. A nap lemenőben, a túlpart a ködbe veszett.
Este nyolcra már hazaértünk. A szemináriumban összetoltunkmagunknak pár asztalt és elkülönültünk a többiektől. Majd vacsora után sem bírtunk magunkkal: kimentünk focizni. Saját magunk ellen játszottunk. Egy ilyen évfolyam focira olyanok is beálltak, akik egyébként sosem játszanak. Még az elöljárónk is beállt, bár kb. húsz perc után kidőlt. A meccs végére meg várt minket egy kis eszem-iszom, amit azok hoztak, akik nem játszottak. Nagyon remek egy nap volt. A tavalyi évf. kiránduláshoz nem is mérhető. (Bár most sem bántam volna, ha lett volna pár kilóméter rendes kirándulás része is.)
(Természetesen a “kirándulás” alatt is kellett fényképeznem.)
a pumák Rómában
Öcsém regnumi népét hívják pumáknak. 6 napra jöttek Rómába zarándoklatra, lelkigyakorlatra, turistáskodásra. A lateráni egyetem - ahova én járok - halottak napjára való tekintettel szerdától az egész héten szünetet tartott. Mivel pedig a Gregoriánán rendes tanítás volt, így a szeminárium nem szervezett semmi extra programot. Vagyis volt 2-3 üres napom. Ezért hát aránylag sokat lehettem a pumákkal. Megmutattam nekik a szemináriumot, a lateráni bazilikát, a kapucinusok csontos altemplomát stb. Megismerkedtem végre a Szent István házzal is. Valamint bebizonyítottam nekik, hogy kerékpárral mindig gyorsabb vagyok náluk. Mígnem eltört egy küllőm, és teljesen eldeformálódott a kerekem. :-( Most épp szervízben van.
Nagyon jó volt a pumákkal. Végre találkoztam “értelmes emberekkel”. Tényleg jófejek az olaszok, de mentalitásuk nagyon különbözik a mienktől. Az enyémtől biztosan. Szeretek velük lenni, de bizonyos időköznöként szükségem van arra, hogy magamfajta népekkel is beszélhessek. Erre pont jók voltak a pumák. És nem utolsó sorban hoztak nekem otthonról ezt-azt, pl. 3-4 doboz süteményt. A pumákkal üzletet kötöttünk: én adtam nekik a diakónusszentelésről maradt száradófélben leledző olasz süteményt, ők meg hoztak nekem friss magyar édességeket. Megérte.
Azt hiszem mindegyik témáról írtam valamit. Ezzel be is fejezem ezt a levelet. Elfáradtak az ujjaim a sok gépelésbe. Majd legközelebb írok még.
Laci