Tegnap délután történt, kórházlátogatás közben.
Jártam a szobáról szobára. Az egyikben ott feküdt - mint mindig - egy román lány. Körülötte barátok, rokonok. Mély csönd. A lányon a lélegzést segítő maszk. Halkan szuszog, szemei alig vannak nyitva. Meg-meg remeg. Ez nem a vidám cseverészés lesz. Egy pillanatra megállok az ajtóban, van itt rám szükség, hiszen sok a vendég. A rokon hívott be: tudja atya, nem akar beszélni. Oda állok mögéje és nézem. Próbálom megérteni, felfogni. Oda tuszkolnak az ágy elejébe, a barátnő helyébe. Mit tudok én csinálni? Imádkozni.

Rosszabbul lesz. Bejön a nővér, megnézi, majd finoman kitessékel minket. Az anyja maradhat csak ott vele. Kinn a folyosón egy barátnőjével(?) beszélgetek. A Bukarest mellől jött lány alig 23 éves. Három éve halt meg az apja. Majd jött ez a betegség. Két év különféle román kórházakban. Utána hozták Olaszországba. Már három hónapja itt van, az orvosok nem sok bíztatót mondtak, sőt. Hatalmas ereje van a lánynak, (a)hogy eddig mindent végig csinált.
Ma reggel lett nagyon rosszul. Negyven fokos láza van reggel óta. Örömmel és megnyugvással meséli az az asszony, hogy reggel ott járt az ortodox pópa “és mindent megcsinált”. No, ennek örülök. Nem mindenki tud felkutatni egy ortodox román pópát Rómában. Meglep az asszony hite, mikor újságolja, hogy ott járt a pópa, hogy a lényeg meg volt, hiszen végülis csak a lélek számít. A test múlandó. 2 év 3 hónap. Sokat szenvedtek, de - ahogy mondja - a halálra még nem készültek fel. Én csak nézek.
Kijön a mama is a szobából zokogva. Akivel beszélgettem megy ápolgatni testét, lelkét. Egyedül maradok a szoba előtt. Hol vagyok, ki vagyok, mit csináljak? Vár rám még három vidám szoba, ahol épp felgyógyulóban vannak. Most nem tudok oda bemenni ezek után. A családhoz minek mennék. Nem ismernek, nem értek románul, nem vagyok ortodox sem. Nekidőlök a falnak, mély levegőt veszek lassan, egyszer, kétszer, háromszor. Uram! Mit lehet tenni? Imádkozni! Gyógyulásért? Halálért? Erőért? Isten akaratáért. Nehéz ügy.
Álltam még egy-két percet csendben imádkozva.
Aztán menni kell tovább. Egy hétre hazamehet az egyik lakó, a másik most jött. Román, de mind az öt testvérével Róma mellett élnek. Egy 11 éves és egy 2 éves gyereke van. Legalább egy hónapig itt kell feküdnie. De vidám, lelkes, mert nem kell aggódnia a családért. A családdal és Istennel megtámasztva néz szembe ezzel a hónappal.

Lehet, hogy a román lány ágyában vasárnapra már másvalaki lesz.