Véget ért a szünet. Ma, január 7-én visszatértem Rómába. Folytatódik az év.

Úgy 16 napot voltam otthon. Örülök, hogy otthon lehettem, hogy járhattam a Mátrában és a Budai-hegységben. Jó volt otthon lenni. Otthon a Kápolnában, a plébániámon, az ifi misén, Esztergomban. Volt, hogy az egész Elek család is együtt volt. (Papám ennek örömére felhúzta a zászlót a kertben.) Úgy örülök, hogy sokakkal sikerült találkoznom, beszélgetnem. Annyira jó volt az egész!!

Azt viszont sajnálom, hogy nem sikerült mindenkivel beszélgetnem akivel akartam, vagy aki velem akart. Sajnos nem mindig az idő volt kevés, hanem én is hibáztam. Bocsánat.

Köszönöm a Kápolnának a mézeskalácsokat. Ugyan eddig nem tettem semmit, hogy megérdemelném. Lefizethető pedig nem vagyok. ;) Köszönöm.

Hiába kezdődött egy új naptári év, itt mindent ott folytatunk, ahol abbahagytuk karácsony előtt. Holnaptól helyre áll a rend. Folytatjuk a napi szentségimádásokat, és stúdiumokat. Van még két hét szorgalmi időszakunk, aztán jönnek majd a vizsgák. Közben lesz egy ökumenikus imahét. Majd két társunkat diakónussá fogják szentelni, itt a szemináriumban. Február legelején pedig itt lesz a szeminárium ünnepe nagymisével, felhajtással, imával, pápával. Azt hiszen nem fogunk unatkozni.

Isten segítségével hajrá előre, ebben az új évben is.