Reniék még nem értek utol minket. Legalább már tudtuk, hogy merre kóboroltak el. Most már elég volt, majd Salföldön beérnek minket. Már csak egy kilométer.

Sötétbe borult az ég. Mire beértünk a faluba a szél is föltámadt. Még pár perc és hatalmas cseppekben hullott nyakunkba az eső. Dörgött, villámlott, mint minden valamirevaló nyári viharban. Behúzódtunk a bádog buszmegállóba. Huszonheten. Jó-jó Fanyüvő kinn maradt, de ő már csak ilyen.

Sátrunk nem volt. Balatoncsicsói táborunkból kirándultunk eddig, hogy egy éjszakát a szabad ég alatt töltsünk. De most szakadt az eső.

Felmértük a terepet. A templom előterében ketten alig fértünk volna el. Az általános iskolába is bepróbálkoztunk. A kertje tele volt sátrakkal. Csakhogy a sátrak sorra összeomlottak így a sok-sok kiscserkész bemenekült a tornaterembe. Nem találtunk semmit. Ennyien nem aludhattunk a buszmegállóban.

- Ábrahámhegy alig öt kilométerre van. Ott van vasútállomás. Mi lenne, ha átgyalogolnánk oda?

Magunk mögött hagytunk már vagy harminc kilométert, most mennyünk még ötöt? Sötét is volt már. Szakadt az eső.

- Van más választásunk?

- Nincs.

 

Fölcihelődtünk és megkezdtük az utolsó menetelést. Nem vártunk egymásra. Mindenki a maga tempójában próbálta elérni a Balaton-partot. A langyos aszfalt melegítette a talpunkat, a szakadó eső hűtötte a fejünket. Vidáman beszélgetve és énekelve mehettem, ahogy jól esett. Hajamról az izzadtságommal keveredő víz a számba csorgott. A nagy táska alatt már-már ugráltam a boldogságtól. Mélyen magamba szívtam a szakadó eső erejét. Minden nélkül, csupán egy jól becsomagolt száraz hálózsákkal, igazi hontalanok voltunk. Mienk volt tehát az egész világ.

 

Az ábrahámhegyi megálló üres volt. Derékalj derékaljhoz ért. Így fértünk el a tető alatt kilencen egy sorban. Egy huszonnyolcadik már nehezen fért volna be. Még le sem feküdtünk, amikor két polgárőr jelent meg. Megfenyegettek minket, hogy nagy baj lesz, ha valaminek baja esik reggelig. Aztán békén hagytak minket.

Egy pók még okozott ijedelmet a lányok között, de lassan elaludt a társaság. Én még ücsörögtem egy kicsit a sínek mellett. Átéltem újra a csodálatos menetelést az esős éjszakában, majd én is bebújtam a hálózsákomba.

(Történt 2003 nyarán.)