Fiatalok gyalogolnak Esztergom felé az éjszakában. Közben a szentelendők kitakarítják a szobájukat és imádkoznak egyet közösen. Holnap papszentelés.

13 óra múlva (2009. június 13-án 10 óra 30 perckor) Erdő Péter bíboros úr belép majd az esztergomi bazilika nagykapuján és kezdődik az papszentelés szentmiséje. Három diakónust szentel pappá: Kelemen Imrét, Lukács Józsefet, Păduraru Iuliánt. (A nevekre kattintva elolvashatjátok bemutatkozásaikat.)

Utolsó este a szemináriumban. Nem csak nekik. A szemináriumi tanév a papszenteléssel ér véget. A holnapi ebéd után mindenki szabad mint a madár. Az utolsó estén mindenki csomagol, hiszen holnap már nem arra idő. Az utolsó estén ezért nincs is már kötelező elcsendesedés (silentium vagy takarodó, ha jobban tetszik).

A folyosókon gyűlnek a papírdobozok. A cellux recsegése meg-megzavarja a csöndet. A kispapok már az otthonnal és a barátokkal álmodnak.

A szentelendőknek még furcsább az estéjük. Holnap pappá szentelik őket. Eltörölhetetlenül Isten szolgálatába állnak. Minden megváltozik, hiszen bemutathatják a legszentebb áldozatot vagyis misézhetnek, no meg gyóntathatnak, vihetik a betegek kenetét. Erre vágytak, erre készültek éveken át: Istent vinni az embereknek.

Már csak 13 óra. Az utolsó simításokat végzik. Kitakarítják a szobájukat. Elintéznek a szentelés körül még pár telefont. És előveszik önmagukat is. Még egyszer végig imádkozzák egész eddigi útjukat. A kísértésekkel is még egyszer újra szembe kell nézni: „biztosan ezt akarom, pontosabban az Úr akarja ezt? Méltó vagyok én a papságra? Nem. Nem vagyok méltó, de nem én választottalak téged, hanem te választottál engem.”

Közben egy kis csapat elhagyta Csobánkát. Hajnalra érnek Esztergomba. Fél nyolckor indultak Pilisborosjenőről Gödölle Márton atyával, hogy egy éjszakai gyaloglással adjanak súlyt és komolyságot imádságaiknak. Egyszerű fiatalok ők, akik azért imádkoznak, hogy új papjaik teljes(!) szívvel Isten és az emberek szolgálatában tudjanak állni, és semmilyen bajban és nehézségben nem tévesszék az Urat szem elől.

Egyszer én is át keltem a hegyeken. Szűcs Balázs szentelésre jöttünk. A holdvilágban az árnyékunk is látszott, amikor a Búbánat-völgyében gyalogoltunk a kertek alatt.

A dobozokba pakoló, az utolsó pillanatban is szervezkedő, a fejét nehezen találó szentelendő diakónusok tudnak a zarándoklatról. Sokat jelent nekik, hogy ilyen áldozatokra is hajlandóak értük emberek. Tudják, hogy a túrázókon kívül sok imádkoznak értük ezen az estén is. Otthonokban, templomokban, szerzetesközösségekben. Az ima megfoghatatlan ereje.

Bizonyosság, öröm, félelem, lelkesedés, kísértés, boldogság, kíváncsiság, vágyakozás. Mindenféle érzés megtalálható a papszentelés előtti éjszakán. Nem is lehet bírni a csomagolást. Gyorsan be kell fejezni és lefekvés előtt még egyszer be kell menni a kápolnába, hogy újra az egész életüket odaadhassák az Úr elé.

A papszentelés előtti éjszaka. Családok, idős emberek, papok fekszenek le a szentelendőkért imádkozva. Az erdőben fiatalok gyalogolnak a szentelendőkért könyörögve. Az esztergomi szemináriumban a szentelendők imádkoznak magukért.

A Szentlélek sem alszik. Körbejár és megerősít mindenkit.