2009. június 13-án, szombaton, dr. Erdő Péter bíboros prímás érsek úr felszenteli Kelemen Imrét, Lukács Józsefet és Paduraru Iuliánt az esztergomi bazilikában. A szentelésen így mutatták be önmagukat a szentelendők:

Kelemen Imre „Mester, követlek téged, bárhová is mégy.” (Mt 8,19)

1981-ben születtem Budapest, Zuglóban, s azóta ott is lakom szüleimmel és két öcsémmel együtt. Hálás vagyok Istennek azért, hogy olyan családban nőhettem fel, ahol a sok szereteten és gondoskodáson kívül a hit alapjait is megkaptam szüleimtől: közösen imádkoztunk, együtt mentünk vasárnaponként a Bosnyák téri, Páduai Szent Antal templomba, s kiskoromtól kezdve elvittek hittanórákra is. Elsőáldozó is a Bosnyák téren lettem, majd 1991-ben ministrálni kezdtem. Ez nagyon nagy örömmel töltött el, hiszen így tevékenyen bekapcsolódhattam a liturgiába, ami azt jelentette számomra, hogy közel lehetek Istenhez, aki szeret engem, másrészt pedig egy remek csapatba kerültem, ahol megtapasztalhattam, hogy jó dolog közösségben lenni. A sok beszélgetés, lelki program, kirándulás és tábor nagy hatással voltak rám, s megerősítették bennem azt az érzést, hogy az Egyház él és működik, s egy mai fiatal is megtalálhatja benne a helyét. Emlékszem milyen nagy hatással volt rám az az egyszerű dolog, hogy a plébánia épülete mindig nyitva állt előttünk, fiatalok előtt, s szinte bármikor bemehettünk. Úgy éreztük, hogy a plébánia a második otthonunk. Ebben a közösségben barátságok egész hálója szövődött, s közben lassan hitünkben is elmélyültünk.

Gimnáziumi tanulmányaim vége felé merült fel bennem először komolyan a papság gondolata, de ezt akkor még elnyomta bennem a félelem és a család iránti vágy, ezért a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskolára jelentkeztem, s ott négy év alatt elvégeztem a tanító és hitoktató szakokat. Eközben azonban egyre erősebben éreztem Isten hívását a papságra, amit végül már nem tudtam elhessegetni, s komolyan döntenem kellett. Sokat imádkoztam és beszélgettem atyákkal, míg végül ki tudtam mondani az igent arra, hogy az egész életem Istené legyen.

2003-ban kezdtem meg papságra való készületemet Esztergomban, a szemináriumban, ahol nagyon szerettem lenni, de azt is meg kellett tapasztalnom az évek során, hogy az egyszer kimondott igent újra meg kell erősítenem. Szerencsére Isten mindig átvezetett a nehézségeken, sőt, ajándékaival segített is az úton. Így gyorsan elteltek az évek, s elérkezett a pillanat, mikor tavaly májusban Székely János püspök atya diakónussá szentelt. Ezt követően féléves diakónusi gyakorlaton voltam Kelenföldön, a Szent Gellért Plébánián, most pedig elérkezett az a nagy pillanat, amit évfolyamtársaimmal együtt már nagyon vártam.

Köszönöm szépen mindenkinek az eddigi imádságait, s kérem, imádkozzanak továbbra is értem, hogy Istennek jó munkatársa lehessek!

Újmiséim:

Június 14, 18:00 – Budapest, Páduai Szent Antal templom (Budapest XIV. ker., Bosnyák tér)

Június 21, 11:00 – Budapest, Szent Gellért templom (Budapest XI. ker., Bartók Béla út 149.)

 

Lukács József „Irgalmad többet ér, mint az élet.” (Zsolt 63,4)

  1. április 5-én születtem Budapesten. Az Úr hívását 9 évesen hallottam meg először. A családunk alapvetően nem volt vallásos, de a Gondviselés úgy irányította életünket, hogy megismertük Jézus Örömhírét. Attól kezdve nap, mint nap jártunk hárman – édesanyám, öcsém és én – a szalézi közösség megyeri templomába. Együtt jártunk a hittanra, lettünk elsőáldozók.

Ekkor fogalmazódott meg benne a papi hivatás gondolata. Megismertem Don Bosco életét, ami igen nagy hatást tett rám. Egyre biztosabban éreztem, hogy az Isten a fiatalok nevelésére hívott meg. Így készültem gimnazista koromig.

Még általános iskolás voltam, amikor egy tragédia történt a családunkban: az Úristen magához szólította az édesanyámat, aki nem volt még 38 éves. Nagyon megviselt bennünket. Ezek után a szalézi közösség vezetett tovább a hivatás útján. A Jó Isten ekkor is megmutatta gondviselő szeretetét.

Az általános iskola befejezése után a hittanár osztályfőnököm buzdítására Vácra mentem, a piaristákhoz. Igazi lelki vezetőre találtam, a piarista szerzetes osztályfőnököm személyében. Itt tovább őrizgettem a hivatásom. Másodikos gimnazista koromig szalézinek készültem. Ebben az időben ismertem meg az egyházmegyés papok életét, miután kapcsolatba kerültem az Örökimádás templom igazgatójával, és ekkor lettem tagja a Mária Légió nevű mozgalomnak, aminek keretében lehetőségem nyílt a konkrét szociális munkára is a kórházakban, szociális otthonokban. Megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy egyházmegyés papként minden korosztályban kell, hogy Krisztus szolgáljam. Ezt a lelki atyámmal két éven keresztül komolyan átimádkozuk, de mielőtt a gimnáziumot befejeztem volna, egy kérdést tett föl nekem: akarom-e Krisztust a kereszten átölelni, és akarom-e így követni Isten hívását? Ekkor mondtam ki az Igent. És így végül, az Istenhívását követve jelentkeztem az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyébe. Féléves diakónusi gyakorlatomat Budapesten, a pestszentlőrinci főplébánián töltöttem. Sokat jelentett számomra a szemináriumi felkészülési idő és a féléves gyakorlat ideje.

Hálát adok az Úrnak, hogy életem jelentős pontjain megmutatta azt az utat, amin járnom kell. Kérem a Testvéreket, hogy imáikkal ezután is támogassanak, hogy Istennek jó szőlőmunkása legyek.

Újmiséim:

Június 14, 18:00 – Budapest, Újpest-Megyeri Plébánia (Budapest IV. ker., Aschner Lipót tér 10.)

Június 20, 18:00 – Budapest, Pestszentlőrinci Főplébánia (Budapest XVIII. ker., Batthyány u. 87/b.)

 

Păduraru Iulian „Az Úr lelke nyugszik rajtam, mert Ő kent föl engem…” (Iz 61,1) „Non abbiate paura!” (II. János Pál pápa)

1983-ban születtem Moldvában, Diószín községben. Öten voltunk testvérek és azt mondhatom a családomról, hogy a szereteten és gondoskodáson kívül a hitre is neveltek szüleim tanításukkal és életpéldájukkal. Elsőáldozó és bérmálkozó is szülőfalumban lettem, s az általános iskolát is ott végeztem.

1998-ban kezdtem el a középiskolát Onesti városban. Egyházi iskolába szerettem volna járni, de ez nem valósult meg, mivel kevesen jelentkeztünk, így egyházi osztályt nem tudtak indítani, s állami iskolába kerültem. 2002 júniusában érettségiztem az Onest-i „Petru Poni” műszaki kollégiumban ipai szakon, finomműszerész szakmában. Ez év szeptemberében szereztem egy ösztöndíjat Magyarországra és október elején már a Balassi Bálint Intézetben kezdtem ismerkedni a magyar nyelvvel. Sikeres vizsgáim következtében a Rejtő Sándor Főiskolának a hallgatója lettem a mérnöki, könnyűipari karon. Mindezt meg kellett szakítanom, mivel tudatában voltam annak, hogy nem ez a hivatásom.

2003 szeptemberében felvételt nyertem az Esztergomi Szemináriumba és azóta is készültem a papi hívatásomra. Igaz, már kisgyermekként megéreztem az Úr hívását, amit igyekeztem követni is. A hívatásomban sokat segítettek a szüleim akkor is, ha távol voltak, valamint tanáraim és a szerzetes atyák, akik igyekeztek nem csak tanítani bennünket, hanem nevelni is. Most az új út kezdetén II. János Pál pápa buzdító szavait választottam jelmondatul, hogy: „Ne féljetek!”, mert ez a küldetés nem embertől származik, hanem a Szentlélek műve.

Újmiséim:

Június 14, 19:00 – Budapest, Rákosligeti plébánia (Budapest, XVII. ker., Hősök tere 1.)

Június 28, 11:30 – Szentendre, Szent Péter és Pál templom (Szentendre, Bajcsy-Zsilinszky u. 2.)

Július 5, 11:00 – Moldva, Dioszin