Tudom, hogy ez a hó nem az a hó. Tudom, hogy nincs itt: elvitték, elhamvasztották. Tudom, hogy egy lépéssel se vagyok hozzá közelebb itt a hegyen, mint bárhol másutt a világban. Tudom, hogy feltámad. Tudom, hogy az Úrral van együtt. És végre igazán boldog.

Ettől még fontos nekem, hogy felmásztam ide ahova ő is. Hogy érinthetem a sziklákat, ahogy ő is tette. Hogy láthatom a tájat amit ő is látott. Hogy sírhatok, ahogy …

Mert ember vagyok, hús is és vér is. Anyagi, véges, érző. És ez nem valami szükséges rossz, hanem jó: az istenképmásúságom része.

(Megjelent A Szív 2021 novemberi számának Jezsuita nyolcas rovatában.)