4. Fábián Béla és a boldogság index
Fábián Béla polgármester éppen a hivatala felé hajtott hatalmas fekete autójával, amikor meglátta az idegen biciklistát. Figyelte egy darabig, hogyan küzd meg az emelkedővel, majd büszkeség töltötte el, amikor látta hogy a biciklista éppen az újonnan elkészült biciklis pihenőben áll meg szusszanni. Csakhogy valami nem stimmelt: az automata fékbeállító és nyomás ellenőrző nem indult el. Ezért gyorsan odahajtott segíteni. No nem a puszta jószándék vezette, hanem a versenyszellem. Amióta a falut kettéválasztották és végre úgy polgármesterkedhetett ahogy akart, le se vette a szemét az egykori falu másik feléről, ott az Út túloldalán. Mindenáron be akarta bizonyítani, hogy az ő faluja a jobb, hogy ő csinálja jobban. Lendülettel megszervezte az oktatást, optimalizálta a most már csak fele akkora népességet kiszolgáló egészségügyi hálózatot, a túloldalon maradt focipálya helyébe pedig egy egész kis stadiont épített, ki tudja milyen pénzből. Valahogy a mutatók mégsem lettek olyan jók. „Oh, a túloldalt ragadtak a gazdagok, meg az értelmiségiek” - nyugtatta magát. De nem nyugodott meg. Ezért végül új mutatókat talált, hogy azokkal igazolja magát, mert szüksége volt az önigazolásra. A boldogság indexre talált rá, és el is kezdte használni. Szakembereket kért föl, hogy mérjék és segítsék a boldogságot. Fábián Bélának legelőször is a polgármesteri hivatalt kellett megváltoztatnia. A szakemberek előírták neki, hogy milyen visszajelzéseket kell adnia, hogy hogyan viszonyuljon a munkatársak hibáihoz és mit kell tennie, ha Piroska néni bekopog, hogy már megint nincs mit ennie, mert valahogy megint eltűnt a nyugdíja. (Természetesen senki nem nyúlt a nyugdíjához. Csak hát eljátszotta az egészet betelefonálós műsorokban.)
Nehezen ment Bélának a változás. Minden porcikája ellenkezett. Legalábbis majdnem minden. De a mutatók már az első lépései után azonnal emelkedni kezdtek. Még jobban belelendült és saját boldogságát nem kímélve küzdött a boldogság index emelkedéséért. Nem is sikertelenül. Lassan megszokta az új módit, még jól is esett neki, és a faluban is terjedt mint a ragály: nem csupán a vidám estéik szaporodtak a falusiaknak, hanem szívükben, kapcsolataikban is egyre több lett a boldogság. Fábián Béla megnyerte a versenyt a falu egykori másik felével szemben: a boldogság index az egekbe szökött. Igaz ekkor már nem is érdekelte Bélát a verseny, hiszen a szakértők utolsó iránymutatása alapján már nem más falvakhoz mérte se a településének, se saját magának a boldogságát.
Így történt, hogy önnön falujának boldogságán dolgozva egyszer csak meglátta az idegen kerékpárost. Az idegen bár nem tartozott a falujához, de mégis - mit nem tesz a hosszú küzdelemből kialakult rutin - ha már ott volt legyen ő is boldogabb, legalább egy picit. Béla ezért odament segíteni az Úrnak az automata fékbeállító rendszerhez. Fábián Béla nem ismerte meg az Urat, pedig kellemesen elbeszélgetett vele a faluról, a jövőről, vágyairól. Csak hazafelé menet vette észre, hogy valami több történhetett ott mint ami, hogy valami lángra gyúlhatott a szívében. Azon kapta magát, hogy már nem érdekli a boldogság index, nem számít a nagy fekete autó, és hogy most olyan nagy vágya lenne csak úgy gyalogolni a faluban és örülni mindennek és mindenkinek. El is hessegette magától ezeket a szokatlan gondolatokat. De azért este elámult feleségén, és életében először teljesen őszinte szívvel mondta ki, hogy „Drágám, olyan jó hogy vagy! Pont így ahogy. Szeretlek.”
Készítsétek az Úr útját!
I. fejezet: Készítsétek
II. fejezet: az Úr útját
1. Kelemen Sándor tiszteletes és a kőszívek
2. Özvegy Feketéné Soós Ágnes és a közösségi öregotthon
3. Molnár Krisztina és a közösségi festés
4. Fábián Béla és a boldogság index
5. Faragó testvérek és amíg a halál össze nem köt
8. Katona Marika és a természet
9. Befutás
III. fejezet - és minden ember meglátja az Isten üdvösségét