„kirándulás” témában:

Őszi túra

A múltkor a Biharban jártam: Boga-telep, N. Phaeton-vízesés, Saua Bohodei, Galabina-kőköz, Ponor-rét. Mondják, szép volt. Gyönyörűséges. – Elhiszem.

London

Estefelé a London Eye környékén sétáltam a Temze partján a csendes esőben. Sokat változott a vidék, ahogy szemerkélésből szakadás lett. A Waterloo Bridge alatt a lakókocsi sörözőtől vettem egy műanyagpohár sört, jó drágán. Az egyetlen még szinte száraz sörpadot elvonszoltam a legesőtlenebbnek tűnő részre, miközben a híd résein át becsöpögő hatalmas vízcseppek hígították a sörömet. A pad sarkáról hallgattam a gitáros fiatal utcazenészt és bámultam a Big Ben fölött csapkodó villámokat. A zenét el-elnyomta a fölöttünk átdübörgő metró.

Menjetek a Tisza-tóra

Hírtelen felindulásból egy este letekertem a Tisza-tóra, másnap eveztem nyolc órát és hazatekerem.

Hochschwab

Reggel felmentünk, másnap lejöttünk. Volt napsütés, naplemente, köd és sötét. No meg rengeteg szél. Ötezer forint.

Egy óra múlva indul a vonat

Éppen olvadozik az arcom. A többi részem Dinnyés és Budapest között felolvadt a vonaton. Ma reggel, másfél órával a vonat indulása előtt, még nem tudtam, hogy fotókerékpározást fogok csinálni. A Velencei-tavat tekertem körbe a fényképezőgépemmel.

Szabad este

Integettem még utánuk. Majd felvettem a hátizsákomat és nekiindultam a szepezdi domboknak. Csak úgy, érzésre. Ha előző nap kibírtam a hideg Balaton vizét, akkor csak túlélek egy éjszakát az Eötvös-kilátón?!

Hontalanság

Sötét éjjel volt már. Tombolt a zivatar. Huszonhét elázott árny menetelt a Balaton felé. "Ott csak találunk valami szállást" - gondolták.

Drégely vára sötét éjjel

Mindig is féltem egyedül a sötét erdőben. Kettesben már szeretem éjjel is az erdőt. Egyedül viszont többször inkább lefeküdtem aludni sötétedés után, hogy ne kelljen az éjjeli erdőben barangolni.

A Gran Sasso helyett

Végre megint szabad vasárnapunk volt. A kórház után este 11-ig kaptunk kimenőt. Múltkor a Lago del Turano helyett Terminillo havas csúcsai között kötöttem ki. Most a Gran Sasso-t néztem ki magamnak. S ebből lett a kisebb, de gyaloglósabb Monteluco. A Gran Sasso alig 40 perccel van távolabb, mint a Terminillo, de legalább 500 méterrel magasabb. A drótkötélpálya itt 1000 méter szintkülönbséget hidal át. Én kitalálom a dolgokat, aztán lesz belőlük valami egészen más.

Terminillo

Vasárnap kivételesen elég volt 23:30-ra visszaérni a szemináriumba. Az elmúlt napok kellően kikészítettek, így elhatároztam, hogy elmenekülök Rómából. Kinéztem a térképen a Lago del Turano-t. Egy hosszú-hisszú tavat a hegyekben. De a buszpályaudvarokon nincs kiírva semmi. Rietiben vasárnap délután háromkor minden zárva és egy lélek sem jár a pályaudvaron. Ráadásul egész nap esett az eső. De akkor mi az a havas táj ott fenn?

Egy kis tél

2007\ utolsó napjaiban sikerült elmenekülnöm a városból. Találkozhattam egy kis téllel. A barátommal beköltöztünk két napra Jobbágyi plébániájára. Az első látásra világvégi faluban két-háromszáz éves könyveket olvasgattunk, vasárnap pedig meleg ebédet kaptunk a falubeliektől. Mégsem lennék falusi plébános.

Budai-hegység (Nagyon) Távoli Csúcsai

BHTCS, azaz a Budai-hegység Távoli Csúcsai elnevezésű, téli éjszakai extrém teljesítménytúra. (http://bhtcs.rmse.hu) Félelmetesen hangzik, pedig nem az. Egyszerű a feladat: 9+1 hegycsúcsot kell megmászni 11 óra alatt. A sötét és a tél nem sokat nehezít, hiszen mindkettőhöz könnyű hozzászokni. Nem kell hozzá semmi, még különleges felkészülés sem. Viszont megismételhetetlen, különleges élményeket nyújt. Próbáld elképzelni milyen lehet a szépsége, varázsa, öröme! Az igazi BHTCS életérzés.

San Pastore

Még vasárnap történt, hogy a börtönlátogatás után kilátogattam San Pastoreba a Collegium Germanicum et Hungaricum villája áll ott. Alig 25 percet kell vonatozni Zagarolo-ig Rómától. Zagarolo kis állomásán már várt rám Berényi Laci (aki a Germanicumban tanul), aki kocsival felvitt a villába.